- Doktor úr, rajtam már csak a csoda segíthet!
- Micsoda?
- Azt nem tudom, milyen csoda, de jöhetne! - sóhajtott fel Kovács a pápaszemes doktor előtt. Az orvos halvány mosolyra húzta a száját, homlokráncai vidáman szaladtak fel. Kopasz fején a derű is megcsillant az ablakon betűző napfényben.
...
Feljöttem a hegyre, de minek? Mire volt ez jó? Bár a levegő tisztább, de lehetek olyan önző, hogy magam szívom el? Csodás panoráma nyílik innen az alant elterülő tájra. Ha kiáltok, messzire elhallik, de csak a visszhang válaszol. A nap melengeti a bőrömet, de mégis hideg van idefent.
...
Három férfi állt meg a sötétben, közvetlenül a ház mellett. A kétes alakok a falnál lapítva suttogtak, látszott rajtuk, hogy nem egyenes szándékkal jöttek e helyre.
- Te lefogod, én leszúrom! - javasolta a kisebbik.
- Az nem jó. Sokkal erősebb nálad! - szólt egy másik, reszelős hangon.
- Akkor fogd le te és én vágom el a torkát, aztán biztos, ami biztos, leszúrom - súgta az előbbi. Lopva tett előre egy lépést.
...
Senki sem volt a helyiségben rajta kívül. A lámpa fénye visszatükröződött a vértócsában. Émelygő bűz facsarta az orrot, de már nem volt mit tenni.
Áldozata már nem élt. Ujjai a meleg húsba markoltak, próbált valami szépre gondolni. Otthon maradt kislánya arcát idézte fel, amint a felesége boldogan átöleli az apró testet.
...
"Minek kellett ilyen magasra feljönnöm? Kellett ez nekem?" - néztem körül. Nem számoltam, hány száz lépcsőt gyűrtem le, mire felértem. A korlátba kapaszkodtam, mintha csak az adott volna menedéket az alattam tátongó mélység lehúzó erejével szemben. A fák koronája felett simán elláttam: a messze távolban a város ismertebb épületeinek tetejének sziluettjeit is kivehettem.
...
Az illata megbabonázott, a látványa elragadott. Ahogyan ajtót nyitott és hívogató szemeivel csábított egyre beljebb, miközben hátrált a szobák felé - nem tudtam elszakadni tőle. Megfogta a nyakkendőm és pórázon húzott be a vadászház kandallójánál álló fotelhez.
...
Kovács úr ezen a reggelen is a sarokba ült a pincei étkezőben. Ahogy ezt tette negyven éve. Senki sem választotta a félhomályban megbúvó asztalt, senki sem ült a hajlott hátú öreghez, kinek a szeme fáradtságot sugárzott, az arcán összegyűrődő ráncok komor életről tanúskodtak. Korán reggel csak nyugalmat akart, békésen hallgatni a ventilátor zümmögését, ami néha kattogva szívta el a levegőt a félig üres helyiségből.
...
Elégedetten nyúltam el a parton, behunytam a szemem. A nap forrón sütött, ezért inkább az árnyékba feküdtem, bár a sugarak néha ott is elértek a faleveleken keresztül. A hullámok csobbanása a fülembe kúszott, elringatta, zsongatta az agyam.
Kinyíltak az érzékeim: orromba a frissen sütött lángos illata kúszott, néha főtt kukorica illatával vegyült. A hullámok hangjait a nyaralók zsongása, beszélgetése szakította meg. Néha gyerekordítás tette ...
Vörös haja, zöld szeme és vékony, halvány rózsaszín szája van, amit úgy összeszorít, hogy már-már vékony vonallá változik a kemény arcán. Ha közelebbről megnézem, talán apró szeplői is vannak, ami bájosabbá teszi, enyhítenek a vonásain.
Élénk hajszíne vad, szenvedélyes kalandokat sejtet. Göndörsége vadócosan hullik vállára, pár fürt a homlokára kunkorodott. Szemtelen lobonca ide-oda tekeredik, minden hajszála saját utakat járva, vezetve a ...
- Hogy én hívjam meg Önt egy italra? Viccel? - hangos kacagással díjazta hősünk próbálkozását az ismeretlen, csinos hölgy.
A bárban páran felfigyeltek a kicsattant nevetésre, a párocska felé fordultak, kíváncsian várták a folytatást. Még a pultos is abbahagyta a poharak törölgetését, közelebb húzódott, hogy hallja, mit lép erre a középkorú, cingár, szemüveges kalandor.
- Teljesen komolyan gondoltam, de Ön az okát is tudja, miért...
...
- Virágot tessék! - visszhangzott az aluljáró.
A harsona virágárus nő minden reggel nyolckor kipakolta a portékáját a placc közepére. A három vödör félig vízzel és zsúfolásig megpakolt csokrokkal várta az arra siető embereket. Az árust nem zavarta a tömeg, csak kiabált rendületlenül, amint felbukkant egy újabb csapat a láthatáron.
...
Hárman ültek egy kis szobában a kör alakú asztal körül. Csend volt, a fülledt, párás levegőben a szék nyikorgása visszhangzott, ahogyan kényelmetlenül megmozdult valaki. A hosszú percek végtelenségbe kúsztak, az ülés kényelmetlen volt.
Erősen koncentrált mindenki, egymás arcát fürkészték, mintha nem ismernék eléggé. A legkisebb hunyorgás gyanús volt, a kacsintás a megbeszélt szabályokat követve tiltott cselekvésnek számított.
...
Mennyi író, mennyi eszme, mennyi könyvbe vetett sor. A kiadványok sorakoznak egymás hegyén-hátán, halmokban, piramisokba stócolva.
A tömeg hömpölyög, mintha áramlatok találkoznának, néha összegabalyodva, máskor kisimulva követik egymást az emberek.
...
- Robbantani kell.
- Nincs más kiút?
- Nincs. Megpróbáltunk már mindent.
- Szerintem nem mindent, biztos akad még olyan lehetőség, amivel...
- Nincs. Készítsetek elő mindent.
- Rendben, én szóltam!
...
Pillanatok alatt létrejöttek a buborékok. Egymás hegyén-hátán sorakoztak, mintha ki akarnának futni a világból. Ha nem lettek volna bezárva, talán világnak is indulnának, de szerencsére ezt meggátolta a szűk hely.
...