Egyperces pillanatok - Szédítő magasság

egyperces_pillanatok_szedito_magassag.jpg

"Minek kellett ilyen magasra feljönnöm? Kellett ez nekem?" - néztem körül. Nem számoltam, hány száz lépcsőt gyűrtem le, mire felértem. A korlátba kapaszkodtam, mintha csak az adott volna menedéket az alattam tátongó mélység lehúzó erejével szemben. A fák koronája felett simán elláttam: a messze távolban a város ismertebb épületeinek tetejének sziluettjeit is kivehettem.

"Legközelebb nem hagyom magam rávenni ilyen őrültségre" - morogtam tovább magamban, ahogy lepillantottam, de azonnal elkaptam a tekintetem és igyekeztem minél messzebb nézni, csillapítva a szédülésem. Mások vidáman, nevetve haladtak el mellettem magasabb szintek felé, mintha csak az égbe gyalogoltak volna. Irigykedve néztem azt a kisfiút, akit az anyja kézen fogva kísért: milyen bátor gyerek és talán hét éves lehetett. Kócos haját megfújta a magasból lecsapó szél.

Egyet léptem előre, tovább kapaszkodva a korlátban. Próbáltam én is olyan merész és laza lenni, mint mások. Nem mutathattam ki, hogy nem bírom a magasságot. Mély levegőt vettem és újra körbenéztem: a panoráma tényleg csodálatos volt. A közeli víz csobogása a fülembe kúszott, békés harmóniát árasztott. Még egy halvány mosolyt is elengedtem: gyönyörű látvány!

Ekkor egy türelmetlen hang zökkentett ki látszólagos nyugalmamból:

- Már elnézést, de a tájat jött csodálni? Mert nem várnánk tovább, és ha megengedi, lecsúsznánk ön előtt, mielőtt felmelegszik a medence!

A bejegyzés trackback címe:

https://mikemenders.blog.hu/api/trackback/id/tr7714069901

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.