Egyperces pillanatok - A hegyen

egyperces_pillanatok_a_hegyen.jpg

Feljöttem a hegyre, de minek? Mire volt ez jó? Bár a levegő tisztább, de lehetek olyan önző, hogy magam szívom el? Csodás panoráma nyílik innen az alant elterülő tájra. Ha kiáltok, messzire elhallik, de csak a visszhang válaszol. A nap melengeti a bőrömet, de mégis hideg van idefent.

Képeket, beszámolókat küldök a lentieknek, mit látok, ismerjék meg ezt a páratlan szépséget. Csak páran figyelnek fel, akik ezekben a pillanatnyi örömökben részesülhetnek. A lentiek többségét mindez nem érdekli, forognak a megszokott malmukban. Hívogatom őket: "Gyertek fel! Ismerjétek meg! Nézzetek körül!", de aki a képekre sem kíváncsi, személyesen sem látogat meg, hogy osztozzunk a gyönyörűségben.

Mire jó egy élmény, ha nem oszthatod meg mással? Ha páran csak az árnyékát kapják, nem a teljes valót? Igaz, minden élmény egyedi, más nem érezheti ugyanazt, amit én, hiába is igyekeznék, de miért is akarnám ezt? Hiszen attól szép, hogy a saját szememmel élem át. Viszont ha új élményt adhatok, részben magamból is kaphatnak mások, ami nagyobb öröm, mint megtartani magamnak ezt az érzést.

Nézem a tájat, ismét az életen merengek. Mélyet sóhajtok: bármilyen szép is idefent, ha kevesen élhetik át és csak egy töredékét adhatom belőle. Vagy itt halok meg a fényben fürödve, vagy lemegyek a hegyről és más élmények után nézek. Végül is nem ülhetek egy helyben!

A bejegyzés trackback címe:

https://mikemenders.blog.hu/api/trackback/id/tr7013749504

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.