- Ülj le fiam, egyes - hangzott a kíméletlen ítélet.
A diák - bár nem szólt vissza, hiszen nem is szabad neki, bajt sem akart magának -, az arcáról le lehetett olvasni az őszinte véleményét. Nem megbánást, mert ezt nem ismerte, inkább dühöt, makacs sértődöttséget mutatott. Mintha szemmel fel akarná nyársalni a büntető tanerőt és mindenért ez a felnőtt lenne a felelős.
- Hiába puffogsz, fiam, ez nem ért többet - forgatta meg a gyermek lelkében a belemártott kést a tanár. Aztán bevitte a kegyelemdöfést is: - Értem én, hogy a tudás hatalom és te ezen uralkodni akarsz. De ha megszólalni nem tudsz, úgy uralkodni sem fogsz.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.