A kávéházban megfagyott a levegő. Mindenki tudta, hogy Tülök nem viccel. A pincér kezében megmerevedett a mozdulat, a háttérzajként funkcionáló beszélgetések morgó zúgása is megszakadt. Mindenki arra várt, mi történik ezután. A szemek egy pontra szegeződtek.
Tülök úgy tett, mintha nem is venné észre, hogy megállt körülötte az idő és rezzenéstelen arckifejezéssel várta a választ. Valaki egy poharat tett le az asztalra, ami véletlenül nekikoccant egy tányérnak. A csendülés mint lövés hasított a némaságba.
- Nos? - hangzott el a türelmetlen kérdés halkan, higgadtan és gyilkosan.
A pincér szája széle megremegett, majd vékony, udvarias mosolyra húzódott. Udvarias és alázatos hangnemben válaszolt:
- Azonnal hozom - hajolt meg kissé, majd megfordult és némileg remegve távozott.
Tülök egy apró bólintással vette tudomásul a tényt, majd hátradőlve kezébe vette a napi sajtót és fellapozta az első oldalt. Az újság reccsenése jelként hatott a helyiségben lévőkre: néma sóhaj szállt fel a mennyezet felé és a korábbi dünnyögés, morajlás újra betöltötte a teret. Tülök ma is megkapja a reggelijét. Jól indul ez a nap.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.