Büszkén és örömmel nyalt egyet a fagyijába a kislány. Két copfja megremegett, majd elhúzta a szájától a jeges finomságot.
- Nagypapa! - nézett fel a mellette álló, kissé testesebb férfira. - Ez hideg! Tudtad?
- Igen, bogaram - mosolygott rá fentről. - Lassan egyed, nyalogasd, nehogy megfázzon a kis torkod!
A következő nyalintás már bátrabban sikerült, majd egyre merészebb húzások követték. Lassan sétáltak tovább a parkban, csendben, elmerülve a pillanatnyi élvezetben.
- Nagypapa! - nézett fel ismét az apróság, dacolva a szemébe hulló napsugarakkal. - Ez nagyon finom!
- Ennek örülök! - újabb atyai mosoly volt a válasz. Pár percig ismét csendben bandukoltak.
- Nagypapa! - hallatszott újra derék magasságból. - Ennek csöpög az alja!
- Akkor nyalogasd gyorsabban, mert olvad.
Mire megáll a kisleány, összehúzza a szemöldökét és szembefordul a nagyapjával:
- Se gyorsan, se lassan? Hát mit adtál nekem?
A nagypapa felnevetett, majd megsimogatta a kislány fejét:
- Hát fagylaltot!
A kislány lesütötte a szemét, miközben a tölcsérből már szinte folyt az olvadt finomság. A tölcsér szélén az ujjakon is utat tört a föld irányába. A kicsi halkan és bűnbánón kívánkozva motyogta maga elé:
- Ugye legközelebb is veszel majd ilyet nekem?
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.