Ott álltam a füstölgő puskával a kezemben és néztem magam elé. Forró csövét leengedtem, a ravaszról levettem az ujjam és már nem volt visszaút.
- Most már mindent értek - dünnyögtem üveges szemmel, mintha fejbe vágtak volna.
A lövésre senki nem kapta fel a fejét, mintha mi sem történt volna. Pedig mégis megváltozott valami. Rájöttem, milyen erő egy ilyen eszközt kézben tartani és elsütni. Egy szemvillanás alatt megtörténik a lövés és aztán...
Felsóhajtottam. Nem ez volt életem legjobb napja: egy megkönnyebbülés járta át a lelkem, némi csalódottsággal és keserűséggel vegyítve. Egyelőre nem fogok újra puskát a kezembe venni. Üres zsebbel és kézzel távoztam a céllövöldétől.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.