Pillanatok alatt létrejöttek a buborékok. Egymás hegyén-hátán sorakoztak, mintha ki akarnának futni a világból. Ha nem lettek volna bezárva, talán világnak is indulnának, de szerencsére ezt meggátolta a szűk hely.
Minél többen lettek, páran feladták a küzdelmet és pillanatok alatt kipukkadtak, átadva a helyüket az utánuk érkezőknek. Egyre sokasodtak, terjedtek, számolatlanul töltötték ki a helyet, ami még a rendelkezésükre állt. De már nem sok volt hátra: mindennek van határa, nem lehet a végtelenségig növelni a számukat.
Színpompásan verték vissza a beérkező fényt, de minél sűrűbben tolultak egymásnak, egyre inkább fehéredtek. Végül összezsúfolva, egymást aprítva nyomódtak a falnak. Egy váratlan hang szakította félbe a csodás látványt:
- Sokáig akarod bámulni vagy megihatjuk ezt a sört?
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.