Egyperces pillanatok - Titkos találka

egyperces_pillanatok_titkos_talalka_csuf_szerelem.jpg

Az illata megbabonázott, a látványa elragadott. Ahogyan ajtót nyitott és hívogató szemeivel csábított egyre beljebb, miközben hátrált a szobák felé - nem tudtam elszakadni tőle. Megfogta a nyakkendőm és pórázon húzott be a vadászház kandallójánál álló fotelhez.

Nem értettem, miért az erdő közepére hívott ezen az októberi napon, de kifejezetten élveztem, hogy titkos találkát tartunk a várostól távol. A korábbi ebédjeink során higgadt üzletasszonyként viselkedett, de éreztem a köztünk fellobbant tüzet. Alig vártam már, hogy végre egymásnak essünk, de a korábbi felhívásaim mintha meg sem hallotta volna. Ezúttal azonban ő volt az, aki megkeresett. Azonnal belementem a randevúba. Nem tudtam, hogy van-e párja vagy férje, de nem is érdekelt.

A hangjából hallottam: különleges lesz ez az este. Ehhez mérten öltöztem ki, még virágot is vettem neki, amit a kandalló előtt adtam át. Szótlanul, sejtelmes mosollyal fogadta el és tette egy vázába.

A szoba meghitt hangulatát nem csak a kályha lobogó tüze, hanem egy töklámpás is szolgáltatta. Elmosolyodtam, mert napokon belül Halloween jön. A magas háttámlájú karosszék békét árasztott.

Testemben azonban nem nyugalom honolt: a nő vadító látványa feltüzelte a férfiasságom. Vörös felsője, kalapja szenvedélyt sugárzott, neccharisnyája ígéretes estét sejtetett. Nem hagyott sokáig szemlélődni: a hálóba vezetett, ahol italokkal oltottuk (vagy épp hevítettük?) forró vérünket.

"Hiába, tudja mit akar, határozottan elveszi" - állapítottam meg magamban, amit a következő pillanatban tettekkel támasztott alá: az ágyra tolt és az ölembe ült. Az illata megbabonázott, a látványa elragadott. Megszédültem, ahogy a nyakát csókolgattam, orromba kúszott a bódító parfüm felszálló párája.

Megfogta a fejem, ujjai a tarkóm felé kúsztak, hajamba túrtak. Az utolsó gondolatom az volt: "Ez a nő teljesen elcsavarta a fejem!" A következő pillanatban úgy is lett. Minden értelemben.

 

Kép: Csúf szerelem című filmből, Mafab

A bejegyzés trackback címe:

https://mikemenders.blog.hu/api/trackback/id/tr3013497721

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása