"Végre!" - sóhajtott fel magában, amikor megpillantotta a csúcsot. Hosszú évek tervezgetése és fárasztó, küzdelmes napok után sikerült. Még két lépés és eléri. Mosoly ült az arcára: az öröm leírhatatlan volt. Szeme csillogott, izmaiba újult erővel tért vissza az élet. Már csak egy lépés!
A láb tette a dolgát, felsegítette a testet az utolsó méterre. A nap szikrázott felette, az ég is kéken üdvözölte az új hódítót. Kiegyenesedett. A kezdeti mosolyból öröm lett, hangja kiáltás. Önfeledt nevetés szállt fel, mélyről, megkönnyebbülés a testből. Tökéletes pillanat volt. Körbenézett, nem volt ott más, csak ő. Ekkor érezte azt, hogy ritka ember. Megérte küzdeni. Büszke volt magára, hogy elérte. Ott állt a végtelen örömével - egyedül.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.