Zakatol az agy, tele gondolatokkal, őrölnek a fogaskerekek a fejben. A belső zaj, mint egy felbolydult méhkas akar kitörni, utat találni. Aztán egy mozdulat, egy pattintás, majd egy mély levegő, és átszakad a gát.
Füstfelhők gomolyognak a levegőben, mintha csak megtestesülései lennének a belső feszültségnek. Birkóznak, kavarodnak, majd szabadon tovaszállnak a végtelen térben. Újabb mély levegőt újabb fújás követ, a henger alakú vékonyság egyre rövidül. Minél kisebb, annál könnyebb odabent, csillapodik a zaj. Végül egy sóhaj kíséretében elnyomják a csikket:
- Jöhet egy jó kávé!
Minden kezdődik elölről.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.