Nyomasztó sötétség volt. Az utcán senki sem járt, a kockakő nem pattogott a lovaskocsik kereke alatt. A lámpagyújtogató régen járt erre, a sarkon pislákoló, halvány fény táncoló árnyékokat vetett a házakra. A földszintes, dülöngélő viskók között nem javasolt a késői járás, csak saját felelősségre mehetett rajta végig ember ilyen késői órán.
Mégis, mi vehet rá egy embert arra, hogy ekkora kockázatot vállaljon, rablóknak, orgyilkosoknak kitéve magát? Egy olyan utcába bemenni, ahová nappal sem jár a rend éber őre? A felelős szervek hagyják, hogy a helyiek elintézzék egymás közt a perpatvaros dolgukat, nem szólnak közbe. Csak annyit mondanak: "Hadd hulljon a férgese".
Pedig csupán pár lépésre volt az a kapu, amin kopogtatni kell. Nem jöhet semmi sem közbe, senki sem állhat ellent!
- Hé! Mit csinálsz te itt? - szólt egy hang fentről.
- Hogyhogy mit csinálok? Nem látod? - néztem fel bosszúsan. - Könyvet olvasok!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.