Reggel volt, hajnalodott. Az utca kihalt, autók sem zavarták meg az ébredés első sugarait. A járda kövén álmosan kongtak az apró léptek zajai, amit egy magassarkú cipő okozott. A kopogások tétován követték egymást, bizonytalanul tipegtek a fényes cipők.
- Hölgyem! - szólt egy érdes, reszelő hang, megtörve a reggel merengő ringatását. - Elnézést!
A kopogások sűrűsödtek, de más zaj is vegyült közéjük: tompább ritmus keveredett és visszhangzott a falakon.
- Hölgyem, várjon kérem! Ne fusson el! - kiáltott az előbbi hang erősebben. A léptek már-már futássá gyorsultak.
Hirtelen minden kopogás elhalt, csupán egy rémült, magas hang csattant fel:
- De kérem! Mit akar maga tőlem? Miért zaklat?
- Ne haragudjon kisasszony, hogy leszólítottam - hallatszott a pironkodó válasz. - Szerettem volna megajándékozni, ha nem haragszik. Elfogadná tőlem ezt a szál virágot, hogy kellemesen induljon a napja?
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.