- Pénzt vagy életet! - hangzott az örök klasszikus a sötétben.
- Nézze öregem, még egy élettel mit kezdenék? Ha még egy olyat kapnék, mint az enyém, akkor köszönöm, ez az egy is elég. Szóval inkább pénzt kérnék, ha lehet. Tudja alig ettem mostanság... - jött a nem szokványos, rejtői válasz, amit újabb durva sablon szakított félbe:
- Pofa be!
...
Micsoda nap volt! Csak ma vagy hetven nő simogatott meg, közel fele annyian húztak magukra, és vagy tízen magukévá akartak tenni. Pedig nem tettem semmi különöset.
...
"Az alma a legfinomabb dolog a világon!" - gondolta, és újra harapott egy kis falatot a zamatos gyümölcsből. Az alma érett, lédús húsa csábító volt, édes íze nem hagyta szabadulni azt, aki megkóstolta.
...
Kinyitom a könyvet. Reccsen egyet a kemény borító, elárulva önmagát: először törtem fel a láthatatlan pecsétjét. A lapok álmukból felébredve ontják nyomdaillatukat, elcsábítva az óvatlan olvasót.
...
- Ülj le fiam, egyes - hangzott a kíméletlen ítélet.
A diák - bár nem szólt vissza, hiszen nem is szabad neki, bajt sem akart magának -, az arcáról le lehetett olvasni az őszinte véleményét. Nem megbánást, mert ezt nem ismerte, inkább dühöt, makacs sértődöttséget mutatott. Mintha szemmel fel akarná nyársalni a büntető tanerőt és mindenért ez a felnőtt lenne a felelős.
...
Amikor késő délután kiértünk a rétre, óvatosan lépkedtünk, mert az erre járó birkanyájak sokszor kellemetlen meglepetéseket hagynak maguk mögött. Sikeresen kikerülve a síkos, bogyós maradványokat, leültünk a fűbe, amit előtte alaposan megvizsgáltam, nehogy szorgos hangyák munkáját tegyük tönkre. Még egy plédet is terítettem alánk, hogy egyéb kellemetlen bogarak ne zavarják az együttlétünket.
...
- Ki mondta, hogy utállak? - háborodott fel a lány és már-már kiabálva kérte számon a választ a duzzogó fiútól. A srác tiltakozva hallgatott, inkább némileg visszahúzódva, jobb kezét ökölbe szorítva leült a lánnyal szemben.
Nem ez volt az első vitájuk az elmúlt évek során, korai éveikből ismerték egymást. Számos békülés volt mögöttük, de lehet, hogy nem lesz több?
...
Az ötös fog régóta rendetlenkedett, pár éve kilógott a sorból. Pedig előtte olyan volt, mint a többiek: végezte a dolgát, rágott rendesen. De aztán túlzásba vitte a munkát és mint élharcos, megviselte. Megromlott az állapota, ami egyre súlyosbodott.
...
Semmi nem jut az eszembe. A fejem üresen kong, szinte hallani benne a kihaltság visszhangját. A gondolatok nem foglalták el helyüket, kényszeresen kiáltok az agyamhoz: találj már ki valamit!
...
Az első cseppre senki sem figyelt fel. Észrevétlenül hullott alá, pedig érkezésének több előjele is volt. Az ég elsötétült, a nap elbújt a felhők mögé. Pár villanás és hosszú dörgés vezette fel az elkövetkezendő eseményeket.
...
Büszkén és örömmel nyalt egyet a fagyijába a kislány. Két copfja megremegett, majd elhúzta a szájától a jeges finomságot.
- Nagypapa! - nézett fel a mellette álló, kissé testesebb férfira. - Ez hideg! Tudtad?
- Igen, bogaram - mosolygott rá fentről. - Lassan egyed, nyalogasd, nehogy megfázzon a kis torkod!
A következő nyalintás már bátrabban sikerült, majd egyre merészebb húzások követték. Lassan sétáltak tovább a parkban, csendben, elmerülve a ...
A férfi megfogta a nő csuklóját és maga felé fordította őt. Szenvedélyesen és kíváncsian kutakodtak egymás tekintetében. A nő ajka megremegett, szinte szomjazva az elkövetkező pillanatokat. A férfi szótlanul nézte, nem lehetett leolvasni az arcáról semmit, bizonytalanságban ringatta a nőt. Vajon mi történik ezután? Megfordul és otthagyja beteljesületlenül? Vagy ölelkezve békülnek ki?
...
- Mikor láthatom legközelebb Annácska?
- Türelem, hová rohanunk? - pirított a férfire a hölgy.
- Elnézést, nem akartam nagyon sietni - szégyellte el magát az érdeklődő úr.
- Néha úgy érzem, itt akar engem hagyni. Miért? - érdeklődött Anna kíváncsi szemekkel.
...
- Kisasszony! - szólalt meg egy hang, mire a nő leengedte a kezében tartott étlapot.
- Sándor! - kitágult szemmel és meglepődve szólt az asztal mellett álló ismerőshöz. - Maga itt?
- Láttam, amint helyet foglalt itt a teraszon - mosolygott kedvesen a férfi. - Hogyhogy ilyen korán, ezen a napos reggelen?
...
- Maga hülye! - ordította Kovács, majd megfordult és elsietett.
- Én megmondtam - rándította meg a vállát János, és nem törődött tovább az előbbi incidenssel. Ezek itt mindennaposak - konstatálta.
Kovács nem tartozott a baráti körébe, de néha összeszólalkoztak, ahogyan az előbb is. A legtöbbször apróságokon, semmiségeken, mégis vérre menő vitákba torkollik az eszmefuttatás. Már ha lehet ilyenről ezen a helyen beszélni.
...